Ma egyre inkább teret hódít a családfakutatás. Státuszszimbólum lett azzal dicsekedni, hogy mennyire régről bizonyítható, hogy vagyunk – e a világban. Még erősebbé vált annak bizonyítása iránti igény, hogy mindig is voltunk valakik. Legfőképp ezek a valakik a nemesek, a gazdagok, a vagyonosak voltak, és a mindenkori társadalmakban köztiszteletben álló, hatalommal rendelkező személyek. A származás kutatásának eredményességét bizonyító “kutyabőr” vagy családi címer fontossága mellett természetesen megnőtt a szerepe, jelentősége a vagyonnak, a birtok ősi eredetének bizonyításának. Különös jelentősége lett a nemzeti identitás erősítésében és bizonyításában a származásnak. A származás, az eredet bizonyítékai zömmel egyházi dokumentumok, így összefonódott a származás és a vallás a történelem során. Az egyházi hovatartozás is valamiféle fokmérőjévé vált az emberi megítélésnek, olykor súlyos katasztrófákat okozva ezzel az emberiségnek. Személyes családtörténeti kutatásaim során rá kellett döbbennem, hogy családom egyik ága sem tartozott a kiváltságosok közé egyik történelmi korban sem.  Ennek ellenére más-más jellemzőket mutatnak, más a sorstörténetük.

Egyre többen jutunk el abba a korba, hogy kíváncsiak leszünk a családunk eredetére, származására.

Egyre többen gondoljuk azt, hogy a családi múltunk meghatározza jelenünket, befolyásolja jövőnket. Ennek megismeréséhez a történelem ismerete elengedhetetlen. Azé a történelemé, amit az élet írt, a családok történetében. Ezt a történelmet mindenki másként élte meg, és nem mindig úgy, ahogy a történészek, politikusok utólag megformálták.